Szinte mindegyik Nokia okostelefon frissíthető Android Pie-ra
Ha a felhasználók két évig megkapják a szoftverfrissítéseket és három évig biztonságban tudhatják készüléküket, az az ökológiai lábnyomuk csökkentése szempontjából is fontos lépés.
Budapest, 2019. július 11. – A HMD Global, a Nokia telefonok otthona bejelentette, hogy júliusban régiós hullámokban megkezdi a Nokia 1 Android Pie frissítését. A vállalat kiemelten fontosnak tartja a fenntarthatóságot, többek között ezért is csatlakozott az Android One programhoz, melynek keretében a készülékek 3 évig minden hónapban megkapják a legújabb biztonsági csomagokat, illetve 2 évig a lehető leggyorsabb ütemben érkeznek a szoftverfrissítések is, így az eszközök az idő múlásával nem hogy veszítenek frissességükből, hanem egyre csak jobbá válnak, ezáltal a felhasználók is tovább megtartják és ritkábban cserélik le készülékeiket.
A rendszeres frissítéseknek köszönhetően a Nokia okostelefonokon megtalálhatók a Google legújabb fejlesztései, miközben a rendszer mindig naprakész és biztonságos. Mostanra az összes Android One családba tartozó Nokia okostelefon frissíthető Android Pie főverzióra, illetve a vállalat szinte teljes portfóliója ezt a rendszert futtatja.
A HMD Global az elmúlt időszakban sokat tett a fenntarthatóságért, többek között megkezdte adatközpontjainak Finnországba történő költöztetését, ehhez együttműködést kötött a Google Cloud-dal. A lépés eredményeképp az adatok Európában maradnak, illetve kizárólag megújuló energiaforrással táplált szervereken lesznek elhelyezve. A vállalat célja, hogy globális és lokális szinten is csökkentse ökológiai lábnyomát, illetve erre ösztönözze a felhasználókat is.
„A fenntarthatóság fontos számunkra, az irodába például nem engedünk be egyszer használatos műanyagokat, nem veszünk palackozott ásványvizet - kulacsból iszunk, és természetesen szelektíven gyűjtjük a hulladékot. A telefonjaink esetében is arra törekszünk, hogy időtállóak legyenek és a felhasználók a lehető leghosszabb ideig ne kényszerüljenek váltásra. A tiszta, felesleges szoftverektől és módosításoktól mentes Androiddal a Nokia telefonok egyre jobbak és jobbak lesznek” – nyilatkozta Mészáros Zoltán, a HMD Global Magyarországért, Csehországért, Szlovákiáért és az adriai régióért felelős értékesítési vezetője.
A HMD Globalról
Az Espoo-i (Finnország) székhelyű HMD Global Oy a Nokia telefonok otthona. A HMD okostelefonokat és mobiltelefonokat tervez és értékesít a fogyasztók széles körének, különböző áron. Az innováció és a minőség felé elkötelezett HMD Global Oy a kizárólagos licencbirtokosa a Nokia márkának a telefonok és a táblagépek esetében. A Nokia a Nokia Corporation bejegyzett védjegye. Az Android a Google LLC védjegye. Az Android és a Google márkák a Google Inc. tulajdonát képezik.